Eldugult a lefolyó? Pánik?! Igen, sajnos, az egyik legkellemetlenebb probléma a háztartásokban/éttermekben/üzemekben. Nem kell megvárni, míg teljesen eldugulnak a lefolyók.Kis odafigyeléssel és karbantartással megelőzhető a dugulás. Hogyan tudjuk megelőzni a problémát? Mostani írásunkban erről osztunk meg néhány gondolatot.
Előzzük meg a dugulást!
A duguláselhárításnulladik lépése a megelőzés. Ez azonban nem csak otthon fontos, hanem például a szálláshelyeken, szállodákban, panziókban, apartmanokban, ahol sok vendég fordul meg. Akár minden takarításkor megkezdésekor érdemes a zuhanyzó lefolyójába fél deci Brilliance Duguláselhárítót önteni és végeztével pedig forró vízzel leöblíteni. Fontos, hogy ne hagyjuk öblítés nélkül nehogy valaki véletlenül mezítláb bele lépjen. Persze akkor sem történne nagy baj mert le tudja öblíteni a lábát persze, ha tudja mitől is csúszik a talpa. Ez a legjobb megoldás a dugulás megelőzésére, mivel egy zuhanyzóban mindig össze tud gyűlni a haj, szappan, zsír. A haj ráadásul olyan, mint a fészek, összeáll és minden fennakad rajta, a duguláselhárító azonban ezt is feloldja.
Mit tegyünk kezdődő otthoni duguláselhárítás esetén?
Kezdődő duguláselhárítás következik, ha viszont azt látjuk, hogy már egy kicsit nem úgy folyik el a víz, nem olyan gyorsan tűnik el a lefolyóban, már érdemes ráönteni alkalmanként egy deci Brilliance Duguláselhárítót, majd 20 perc elteltével forró vízzel leöblíteni, az meg is oldja a kezdődő problémát.Csak ott nem járhatunk sikerrel, ahol a dugulás oka valamilyen szilárd anyag, például sitt.
Mit tegyünk kezdődő duguláselhárítás esetén egy nagykonyhán?
Amennyiben egy ipari üzemről, étteremről, nagykonyháról van szó, ahol nagy átmérők vannak a lefolyókban, illetve a zsír mennyisége is sokkal nagyobb, mint egy háztartásban, ott már a Brilliance Ipari lefolyó és zsírfogó granulátumot ajánlott használni, a címkén leírtaknak megfelelően. Ha pedig minden kötél szakad, akkor kell a csőgörény, de még nem tudunk olyan esetről, hogy idáig fajult volna a helyzet.
Mi a helyzet a szilárd dugulásokkal?
Ha például egy egész krumpli fizikálisan teljesen eldugítja a lefolyót, azon semmilyen lefolyótisztító nem fog segíteni. A zsíros ételmaradékokat teljesen feloldja a Brilliance Duguláselhárító, de ha nagyobb, szilárd dolog van a lefolyóban, pl. felújítás utáni építési törmelék, azt természetesen nem fogja kidugítani. Mindig vigyázni kell, hogy ilyesmi ne kerüljön bele. A rácsot sose szabad kiszedni, egyébként is balesetveszélyes, illetve felújításkor dugózzuk be a lefolyókat.
Amire vigyázni kell a duguláselhárító használatakor, hogy ez lúg! Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy precízen pontosan bele tudjuk önteni a lyukba, és marad a zuhanytálcán, kádban egy kicsi, akkor inkább rögtön, akár a takarítás végén öblítsük le! Szállodai szobáknál megoldható, hogy bemegy a takarító és a zuhanykabin kimosásával kezdje, majd belerakja a duguláselhárítót a lefolyóba, és utána kezdje a szoba többi részét takarítani. Ha ezzel megvagyunk, a végén leöblítjük a zuhanyzót, illetve a lefolyót és kész, többet nem kell vele foglalkozni. Ezzel meg is előztük a dugulást, a vendégeknek nem lesz kellemetlen tapasztalatuk a zuhanyzóban a bokáig érő víz miatt.
Tehát mikor kell a csatornatisztító szolgálatot kihívni?
Erre a kérdésre a helyes válasz: szilárd dugulás esetében.Itt sajnos már csak a professzionális duguláselhárító cégek tudnak nekünk segíteni. Kizárólag ők rendelkeznek olyan eszközparkkal, akik ezt a feladatot képesek megoldani.
Ha önnek tisztítószerre, fertőtlenítőszerre, duguláselhárító szerre lenne szüksége, látogasson el webáruházunkba, ahol a lakosság mellett az ipari szektor részére is biztosítunk különböző mosó és tisztítószereket.